A múlt hétvégét itt töltöttem Houston, a város művészetesebb helyszíneinek felfedezésével. Körbementem a Menil Gyűjtemény és a környező campus környékén, bevetve fantasztikus kortárs művészeti gyűjteményét és élvezve a gyönyörű területeket. Nyugodt sétát tettem a gyönyörűen ápolt Bayou-kanyaron, élvezve az ottani zamatosságot és derűt. De ha ki kellett választanom egy olyan helyet Houstonban, amely a kedvencem volt, akkor minden bizonnyal a The Beer Can House lenne.
A művész és a háztulajdonos, John Milkovisch 1968-ban kezdte meg a munkát, de ez lett az övé teljes munkaidős munka 1976-ban, amikor visszavonult kárpitozói pályafutásáról a Csendes-óceán déli részén Vasút. A ház elülső és hátsó udvarának lassú burkolásával és csempézésével kezdte (utálta a fűnyírást), és hatalmas üvegmárványgyűjteményét díszítő elemként építette be.
De a golyók nem az egyetlen elem, amelyet John elrejtett. Megvette a hulladékot, és kb. 17 éve mentett üres sörösdobozokat. Nem tudva pontosan, mit fog velük csinálni, lassan rájött, egy lépésről lépésre. Megkezdte a kannák dekonstruálását, csempézésmintákkal kísérletezett, és a kupakokat és az aljakat összefűzte egy dekoratív koszorú készítéséhez.
Johnnak, feleségének, Marynek és gyermekeiknek nemcsak a legegyedibb házuk volt a blokkban, ez az új alumínium iparvágány és a sör füzérrel is komolyan csökkentheti a ház energiafogyasztását. A koszorú nem csak ablakot árnyékol a texasi hőtől, hanem egy gyönyörű és váratlan dalt is énekel, ahogy a szél fúj. Bár John és Mary már nincsenek velünk, szinte hallottam nevetésüket és melegségüket, kérve, hogy üljek le, maradjak egy kicsit és sörtek még egyszer.
Látta már a "Karácsonyi vakáció" és a "A nagy karácsonyi fényviszony" alatt: mindenki számára, aki néhány alacsony kulcsfontosságú ünnepi dekorációt választ a házuk külső oldalán, van egy másik, amely szinte teljesen törli az elektromos hálózatot, köszönhetően a felvilágosító mikulásnak, a villogó kijelzőknek és még a zene.
Lambeth Hochwald
2019. december 17