Ezeket a termékeket önállóan választjuk ki - ha valamelyik linkünkből vásárol, jutalékot szerezhetünk.
Hány dolgot dobott el ma? Ha olyan vagy, mint az amerikaiak többsége, nagy esély van arra, hogy ezt lehetetlen megválaszolni kérdés, mert a dolgok eldobása annyira beleakadt a mindennapi életünkbe, hogy nem is gondolunk rá erről. De a hulladékkezelésnek, mint sok modern kényelemnek, amit magától értetődőnek tekintünk, hosszú és gazdag története van.
Természetesen az ókori városokban feltártak szeméttelepekre, de nyugodtan mondhatjuk, hogy az ipari forradalom előtt a szemetet, ahogyan tudjuk, egyszerűen nem létezett. Az egyszeri felhasználásra tervezett csomag vagy tartály elkészítésének elképzelése szerencsétlenül pazarló volt, és szinte mindent, az élelmiszer-maradékotól a kis darabszövetig, újra felhasználták. A könyvében Waste and Wanna: A szemét társadalmi története, szerző Susan Strasser lenyűgözően részletezi azokat a módszereket, amelyekkel a régi háziasszonyok megtalálhatók lennének nagyjából bármi felhasználható, a konyhai maradék takarmányozásától a sertésig, a szőnyegek szövetből történő előállításáig maradványai.
Azokat a dolgokat, amelyeket nem lehetett újra felhasználni, eladhatják azoknak a kisgyermekeknek, akik a olyan dolgok elfogadása, mint a szövet maradék, a régi réz- és vasdarabok, sőt még a csontok is az újért cserébe housewares. Ezek a háztartási melléktermékek valóban jelentős forrást jelentettek az amerikai korai amerikai gyárak számára. Például a papírgyárak pamuthulladékoktól függenek, amelyeket rostmassába dobtak és papírgyártáshoz használtak.
A vidéki háztartások számára bármit, ami valamilyen módon megmaradt az egész gazdaság után, el lehet temetni vagy elégetni. A városban a jól működő emberek fizettek a szekereknek, hogy távolítsák el a szemétüket, míg a szegényebb környéken az emberek egyszerűen csak az utcára dobták a szemetet. (El tudom képzelni, hogy a szag borzasztó volt.) Nem volt ritka, még olyan nagyvárosokban is, mint New York vagy Philadelphia, amikor az utcán sétáló disznók voltak, és az ételekkel táplálkoztak. A rongyválasztók és más hasonló vállalkozó emberek megélhetést élvezhetnek azáltal, hogy összegyűjtik az eladható elemeket mások szemétéből.
Csak a 19. század végén kezdődött el a városi szemétgyűjtés gondolata. Ezen a ponton az ipari forradalom (és Amerika növekvő gazdagsága országként) olcsóbbá tette a fogyasztási cikkeket bőségesebbek voltak, és olyan dolgok, mint a szappan és a liszt, amelyeket az emberek általában ömlesztve vásároltak, kezdtek egyedi csomagolásokban megjelenni. Különösen a nagyvárosokban a szemetet komoly problémává vált. Az utcákat nemcsak háztartási hulladékokkal, hanem újságokkal, lótrágyával és még az elhullott lovak hasított testével is eltömítették.
A 19. század végén zajló nagy reformmozgalmak egyikévé tették a települési szemetesgyűjtés létesítését a tiszta víz és az egészségügyi csatornák mellett a szemetet nemcsak látóként, hanem közegészségügyként is látja kellemetlenség. New York City 1895-ben létrehozta a közszféra szemeteskezelését, és más amerikai városok gyorsan követik a példát.
Manapság az utcáinkat már nem takarja el szennyeződés, de valóban példátlan mennyiségű kukát dobunk el: egy becslés szerint az átlagos amerikai 7,1 font szemetet termel naponta. A szemét jövőjére nézve és annak bolygónkra gyakorolt hatására gondolkodva hasznos visszatekintni a szemét történeteire, egy olyan időszakra, amikor a hulladék nem volt annyira belemerülve a mindennapi életbe. Az újrahasznosítás és a komposztálás modern hangsúlyozásával remélhetőleg elkezdtük a tűt visszafelé mozgatni a másik irányba. Lehet, hogy a történészek egykor a hihetetlen, ám rövid ideig tartó pazarlás - a szemét aranykora - visszatekintésünk korszakunkra.
